Archívum: 2019 jún.

II. Magyar Vegán Összezöldülés

2019. május 26-án került megrendezésre a II. Magyar Vegán Összezöldülés, aminek keretein belül az ország több pontján is találkozhattak helyi vegánok.

Budapesten, a Vegán Állatvédelem Egyesület szervezésében, több mint 30 résztvevő volt, de szinte nem volt olyan helyszín, ahol 6-7 embernél kevesebb lett volna. Nem-vegán érdeklődők is csatlakoztak nem egy eseményhez, ami azért fontos, mert így nem csak on-line, hanem személyesen is találkozhattak olyanokkal, akik már a veganizmus életszemlélete szerint élnek.

Az események jellege és témái is sokszínűek voltak.

Egyes helyszíneken igazi világmegváltó beszélgetések alakultak ki, Gödöllőn a PURE kávézóban “az ideális államberendezkedés formáin és az autoritás kívánatos szintjén elmélkedtek”, Monoron egy kiskertben “a gyermekvállalás személyre és társadalomra gyakorolt hatásait taglalták” a résztvevők, Pátyon pedig egy házibuli keretein belül több kisgyermekes is találkozott, ahol igazi “virgonc” hangulat alakult ki. A debreceni vegán aktivisták által szervezett eseményre nem csak helyiek látogattak el, hanem jóval távolabbról is érkeztek: Tokaj környékéről, Nyírábrányból és Kismacsról is. Ott, a nagy érdeklődésre való tekintettel, havonta szeretnének valamilyen közösségi eseményt szervezni. Sopronban bográcsozós buli volt a szabadban, és bár eleredt tíz percre az eső, ami fedett helyre kényszerítette a társaságot, de alapvetően jó idő volt ott is. Esztergomban is parkban zöldültek össze a helyi vegánok, ahogy Szegeden is, ahol az összejövetelt a szegedi vegán aktivisták szervezték.

A veszprémi és a pécsi találkozók végül sajnos elmaradtak, minden erre irányuló próbálkozás ellenére, reméljük jövőre ott is sikerülni fog!

Összességében ismét egy fantasztikus közösségi élményt tudhatunk magunk mögött, mert együtt lenni jó!

Az idei Összezöldülés létrejötte nagyban köszönhető a főszervezőnknek, aki idejét és energiáját nem kímélve szervezte össze ezt a fantasztikus eseményt. Köszönjük Anna!

Jövőre még több helyszínre és még több résztvevőre számítunk, reméljük egyre többen kapcsolódtok be a helyi események szervezésébe!

Idei helyszíneink voltak:

Budapest – https://www.facebook.com/events/427039421427255/
Páty – https://www.facebook.com/events/2564780280218465/
Sopron – https://www.facebook.com/events/2145954032192998/
Esztergom – https://www.facebook.com/events/2294443197285632/
Szeged – https://www.facebook.com/events/369686203646676/
Monor – https://www.facebook.com/events/713363962415816/
Debrecen – https://www.facebook.com/events/2282328255315413/
Gödöllő – https://www.facebook.com/events/2860636053976857/

Akit pedig a jövőben (is) érdekelnek a hasonló események, kövesse a kapcsolódó Facebook oldalunkat a https://www.facebook.com/osszezoldules címen.